Miután Bence ma délben jött haza az oviból, így megejtettük a szülinapi játékom sorsolását. Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat és azt, hogy ilyen sokan jelentkeztek.
A sorsolásról a képes beszámoló:
Zsombikámnak még ez volt az első sorsolása, így kissé döcögősen indult a dolog, tudniillik először jobban érdekelte a vadi új sapkám, mint a cetlik, amik benne voltak. :-) Persze az is lehet, hogy ő ilyen jószívű, azt szerette volna, hogy mindenki nyerjen, ezért borította ki a sapka teljes tartalmát. :-)
Második nekifutásra már észrevette, hogy valami van a sapkában, amibe bele lehet markolni.
És aztán a kis ujjacskáival nagyon ügyesen kihalászott egyetlen darab papírt. Ezután nekem kellett nagyon ügyesnek lennem, egyrészt, hogy megörökíthessem a pillanatot, másrészt, hogy rögtön meg is tudjam szerezni tőle a papírdarabot, mielőtt úgy dönt, hogy megeszi uzsonnára. :-)
És az első nyertes, aki a keresztszemes csomagot nyerte:
Bence már nagyon profi volt a sorsolásnál. :-)
A kettes számú, kreatív csomag nyertese pedig:
Gratulálok lányok! Barbaral, a te címed tudom. Era, azt hiszem, a tied is, mivel a Szülinapos játékban egy csoportban vagyunk, de biztos, ami biztos, légyszíves írd meg a címed az oldalsávban lévő e-mailre.
Köszönöm még egyszer mindenkinek a játékot!
Érdekes, hogy egyiken sem az én nevem van :D A viccet félretéve gratulálok a nyerteseknek (Barbarának annyira nem teljes szívvel) és üzenem a manóknak, hogy nagyon ügyesek voltak és hogy tündériek :))))
VálaszTörlésAngikám, Zsombi az én pasim és tudja is, hogy kell udvarolnia:)))). Köszönöm is neki:)! Meg anyósjelöltnek is:)))))
VálaszTörlésBarbara vigyázz, mit írsz, mert a végén még valaki pedofíliával vádol. Mellesleg milyen gáz lenne már, ha a menyem öregebb lenne, mint én. :-P
TörlésNa mert olyan még nem volt a világtörténelemben, hogy az anyós fiatalabb a menynél:).
TörlésNincsenek ferde hajlamaim, de akkor is cuki a picur, ráadásul engem húzott - hát hogyne szimpatizálnék vele:).
Nem mondtam, hogy nem volt, de azért mégiscsak gáz. :-)))
TörlésTudom! :-)
Gratulálok a nyerteseknek!
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek! Biztos, hogy nagyon fognak örülni a csomagoknak :)
VálaszTörlésSajnos nem én nyertem :(, de azért szívből gratulálok a nyerteseknek :))))) És persze a pici fiúknak is , mert ügyesek voltak :)))
VálaszTörlésEra, de igen, te nyertél. Bocsi, hogy nem linkeltem a blogod, de te vagy a második nyertes! :-)
TörlésÓ, ne haragudj, tényleg egy másik Era nyert, figyelmetlen voltam. Bocsánat. :-(
TörlésGratulálok a nyerteseknek - és téged pedig Isten éltessen, így utólag :)
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek! :))
VálaszTörlésÉdesek a gyerkőceid! :)
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek! - sajnos nem én lettem... :(
Bocsánat, azt elfelejtettem, hogy: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!! :)))
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek!
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek!!! Csudi szépeket nyertek :)
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek!!! Csudi szépeket nyertek :)
VálaszTörlésGratulálok a nyerteseknek!
VálaszTörlésNagyon drágák a gyermekeid!!!
Gratulálok a nyerteseknek! :)
VálaszTörlésGratu, köszi a játékot!:)
VálaszTörlés