Translate

2010. április 24.

A századik - játék!

Én is elértem a századik bejegyzéshez, nem gondoltam, hogy lesz majd ennyi bejegyzés a blogomban, pláne, hogy még egy éve sem írom. :-)
A hagyományoknak megfelelően ebből az alkalomból én is játékot hirdetek. A feltételek a szokásosak: megjegyzést hagyni nálam, kirakni a saját blogodra a játékomat és egy ide mutató linket, aztán izgulni, hogy fortuna neked kedvezzen. Ami azonban eltér a megszokottól, az az, hogy két nyertes lesz, ebből fakadóan két ajándék. Az egyik ez a banner. Még a kontúrok hátravannak belőle, ezért nem az általam hímzettről teszem fel a képet:
A másik nyeremény meglepi lesz.
Ezért arra kérek mindenkit, aki jelentkezik, hogy a kommentben írja meg azt is, hogy melyik ajándékot szeretné, és amikor kirakja a játékot a saját blogjára, akkor annak a nyereménynek a fotójával együtt tegye, amelyiket kiválasztott. Így mindenki csak abba a "kalapba" kerül majd bele, amelyik ajándékot választotta. A meglepetés ajándékot a sorsolás után fogom megmutatni.
Határidő: május 8-a éjfél. Sorsolás 9-én.
Köszönöm mindenkinek, aki velem játszik, sok szerencsét!

38 megjegyzés:

  1. De jó! Én vagyok az első! szeretnék játszani veled! És a bannert választom. még tavaszi úgysincs.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a 100.-hoz!
    Szép a banner nagyon,de szeretem a meglepit,legyen inkább az!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Örülök, hogy játszatok velem!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! Én a meglepetések megszállottja vagyok, így azt választom! :))))

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok ! Én is szeretnék játszani, a meglepetést választanám! :)

    VálaszTörlés
  6. szia!
    gyönyörűek munkáid....
    szeretnék veled játszani :-D
    s gratula a századik bejegyzésedhez! :-D

    http://lapappilon.blogspot.com/2010/04/adri-jateka.html

    lapappilon@gmail.com

    üdv
    Éva

    VálaszTörlés
  7. ja és a bennerért szeretnék játszani!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok!!!
    Szívesen játszanék veled, és a meglepit választom/választanám! :o))

    VálaszTörlés
  9. Congratulations on 100 posts! What a fun giveaway ~ I love the gift-surprise!I hope I can take part in this candy?I added a link to the sidebar http://pishitejulie.blogspot.com/
    Thank you so much for the chance to take part!!!

    Greetings from Russia,
    Ukka

    VálaszTörlés
  10. Lapappilon, köszönöm, örülök, hogy velem játszol!
    Teca, Szegusz, Tipikos, nektek is örülök!
    Ukka, thank you very much! Good luck!

    VálaszTörlés
  11. No, én lettem volna a 3. jelentkező, de xszemesbolt néven voltam bent, aztán mire ki-meg be, meg mittomén, addigra kitört a családban a néplázadás... :)
    Szóval, gratula a 100.hoz, s természetesen én is jelentkezem, méghozzá a széééépséges bannert választanám, olyanom még egyáltalán nincs, se tavaszi, se semmilyen. Már ideje lenne egynek. :)
    rakom a blogomba is. http://judit006.blogspot.com/2010/04/adri-jateka.html

    VálaszTörlés
  12. Judit, köszi! Nyugodtan írhattál volna xszemes boltként is, tudtam volna, hogy te vagy. :-)

    VálaszTörlés
  13. Szia Adri!

    Csodaszép a banner, és úgy általában mindegyik munkád:-) Gratulálok a 100. bejegyzéshez!

    A játékot meghirdettem az oldalamon:
    http://judd25-keresztszemes.blogspot.com/2010/04/jatek-adrinal.html

    Most már csak reménykedem, hogy rám mosolyog a szerencse!

    Üdv.:
    Jucus

    VálaszTörlés
  14. Szia Adri!

    Gratulálok a 100. bejegyzésedhez! Szeretnék játszani veled, és mivel nagyon szeretem a meglepetéseket, így én azt választanám!

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok a 100. bejegyzéshez. Én is indulnék a játékban, és a banner-t szeretném megnyerni.

    VálaszTörlés
  17. Jucus, Cinella, Tami, köszönöm nektek is! Sok szerencsét! :-)

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Gratulálok a 100. bejegyzéshez, és én is szeretnék játszani. Szeretem a meglepetéseket, így azt választom, hátha nekem kedvez a szerencse! :D

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok én is!
    Mivel nagyon szeretem a meglepetéseket én is azt választanám! :-)

    VálaszTörlés
  20. Szia!

    Én is jövök játszani, és a meglepit szeretném :-)

    VálaszTörlés
  21. Móni, Skorpiócska, Jucii, örülök nektek is! Jegyeztem a kívánságokat. :-)

    VálaszTörlés
  22. Csodás lett a banner, de én kis kiváncsi vagyok. Szeretem(szeretném) a meglepetést. Köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  23. Gratulálok s még sok százat kívánok,kezed alól kikerülő gyönyörűségekkel tarkítva. Móninál láttam meg a bannert s úgy szeretném ha érdekében időpontot rögzíthetnék Fortunánál... :) Jöhetek én is? Rita

    VálaszTörlés
  24. Gratulálok én is! Én az általad elkészített bannerre lennék kiváncsi... Szép mosolygós kreatív napokat!

    VálaszTörlés
  25. Kriszti, Leki én köszönöm és örülök, hogy velem játszatok! :-)
    Rita, hát persze, hogy jöhetsz! Sok szerencsét! :-)

    VálaszTörlés
  26. szia!
    gratulálok a 100.bejegyzéshez. : )
    én is jönnék játszani : )
    nagyon szép a banner, de most a meglepetést választom. kiváncsi vagyok ha esetleg rám kacsint a szerencse, akkor mi lesz a meglepi. : )

    VálaszTörlés
  27. Köszönöm Katus! Sok szerencsét! :-)

    VálaszTörlés
  28. Köszönöm, de légyszíves írd meg, hogy melyik ajándékot szeretnéd!

    VálaszTörlés
  29. Szia! :) én is jelentkeznék a meglepiért, mert olyan kiváncsi típus vagyok. Nagyon szépek a munkáid!

    VálaszTörlés
  30. Szia!:) én is jelentkeznék a meglepetésért, és gratulálok a 100 bejegyzéshez! :)

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Én a meglepire szeretnék benevezni :)
    Köszi, Emese.

    VálaszTörlés
  32. Szia!
    Gratulálok a 100. bejegyzéshez, és én is szeretnék játszani. Szeretem a meglepetéseket

    VálaszTörlés
  33. Замечательно!
    Всего самого доброго!
    Моя ссылка на панели слева:

    http://magis-magis200907.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  34. Gratulálok a 100. bejegyzésedhez és kívánom, hogy még sok 100 kövesse!
    A meglepetés ajándékot szeretném.... imádom a meglepetéseket! :o)

    VálaszTörlés
  35. Szia Adri!

    Gratulálok:)
    A meglepetéseket szeretem,ezért azt választom!

    VálaszTörlés
  36. Lányok, nektek is köszönöm! Örülök, hogy ilyen sokan játszatok velem! :-)

    VálaszTörlés