Translate

2009. június 7.

Ingázás

Akik ismernek, tudják rólam, hogy szeretem a Forma-1-et. Szinte minden futamot végignézek. Ritka, hogy valami eltérít tőle. Ehhez képest ma ide-oda rohangáltam a nappali és a szoba között. Fenn voltam közben ugyanis neten, a kedvenc játékommal, a Végzetúrral játszottam. Épp egy küldetésben segített az egyik ellenfelem. Azt szeretem ebben a játékban, hogy lehet közben jókat fórumozni, beszélgetni másokkal, és érdekes embereket ismerek meg általa. A másik állandóan látogatott helyem a Keresztszemes Társaság oldala, ahol mostanában nagy a nyüzsgés az újonnan induló rr-ek miatt. Nem is baj, kellett már egy kis élet abba a fórumba is. Bevállaltam egy másik rr-t is, a Fűszernövényeket, igaz, én gyógynövényeket választottam, mert a fűszernövényes minták valamiért nem tetszenek. Remélem, tudom majd tartani a határidőket. És abban is bízom, hogy több rr nem indul mostanában, mert tutira nem bírom majd megállni, hogy csatlakozzak és megint túlvállalom majd magam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése